1
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.
2
Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend –
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj – egy nap süt idebent.
3
Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek –
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.
4
Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.
1934 első fele
credits
from TE NEM (Rossz versek filmlemez),
released November 29, 2018
Szöveg: József Attila
Zene: VAN filmzenekar
Latinovits Zoltán előadását Frenreisz Károly és az MTVA engedélyével zenésítettük meg.
VAN filmzenekar:
Szendrey-Nagy Olivér (ének)
Kálmán András (billentyűk)
Csorba Lóránt (gitár)
Koroknay András (basszusgitár)
Burucs Szabolcs (dob)
Lukács Roland (ütőhangszerek)
Reisz Gábor (gitár)
A felvételek a Studio Einz-ban készültek. Hangmérnök: Kálmán András, Koroknay András.
Borítóterv: Lichter Péter és Reisz Gábor
A filmlemez a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Members of the Philly punk, experimental, and classical scenes come together for dreamy, Bill Frissell-esque folk improvisations. Bandcamp New & Notable Apr 28, 2024
“The Best of Fortnite Vol 1,” featuring a tracklist of player favorites, is finally available digitally & on vinyl exclusively on Bandcamp. Bandcamp New & Notable Apr 25, 2024
Wonderfully spectral guitar songs from Rob Byrd have the subtlety and beauty of the quiet parts of post-rock songs, all tension and mood. Bandcamp New & Notable Oct 3, 2022
Swiss-Ecuadorian instrumental duo infuse 1950s Latin sounds with spaghetti-western theatrics; the Black Keys' Dan Auerbach produces. Bandcamp New & Notable Aug 31, 2022